(82) 491 075

7:00 - 17:30

7585 Háromfa, Kossuth Lajos u. 243.

IskolánkA háromfai Móricz Zsigmond Általános Iskola a község központjában található. Az épület a főútvonaltól kissé távolabb, a telek első harmadán kezdődik. Udvara parkosított, gyönyörű, növényekben gazdag, gondosan ápolt. Az iskola épületegyüttese a főépületből, a sportöltözőből és technikateremmel egybeépített tárolókból áll.
A főépület U alakú, amely a "kisudvart" fogja közre. Itt tartózkodnak a gyerekek a szünetben, itt tartjuk a ballagást és a tanévzárót is, az erre a célra kialakított díszburkolatos területen. A főépületben hat, jól felszerelt tanterem áll a tanulók rendelkezésére, köztük büszkeségünk, a minden igényt kielégítő természettudományos terem és a nyelvi labor is. Tornatermünk sajnos nincs, helyette tornaszoba található az egyik tanterem helyén.

Az U alak egyik szárában fekszik az ebédlő, hozzá csatlakozik a konyha, amelyben naponta 200 adag étel készül, hiszen innen látják el étellel az óvodát és a szociális étkezőket is. A konyha feletti tetőtérben került kialakításra a nyelvi labor, ahol jelenleg a német nyelv oktatása folyik.

Informatikai eszközökkel való ellátottságunk nagyon jó: tizenöt notebook és hét asztali számítógép áll tanulóink, három pedig dolgozóink rendelkezésére.Ezenkívül minden pedagógusnak van saját laptopja. Internet csatlakozással a Sulinet Közhálón keresztül 2000. május óta rendelkezünk.
A technika tantárgy oktatása külön műhelyteremben folyik. Ugyancsak külön sportöltöző áll tanulóink rendelkezésére. Az iskola hátsó udvara a kézilabdapályára nyílik, amely mögött a futballpálya található. Ezt közösen használjuk a község más lakóival.

Nyolc tanulócsoportban folyik az oktatás: osztott hat osztályunk, valamint két napközis csoportunk van. Az első napközis csoportot az 1-2. osztályosok alkotják. A második napközis csoportba a 3-4. osztályosok járnak. Büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink 90%-a veszi igénybe az egész napos ellátást, és tanári segítséggel készül fel másnapi óráira.

Iskolánk arculata

Gyermekközpontúság

Megvalósulása iskolánk minden tevékenységének fő meghatározója. Tanóráinkon az egyéni képességek, haladási tempó figyelembevételével, rendezvényeinken, szabadidős tevékenységben, a heterogén csoportban dolgozó tanulók, egymás munkáját is tudják segíteni, jobb teljesítményre motiválni. A tehetséges tanulóknak lehetőséget biztosítunk a levelezős tanulmányi versenyeken és egyéb versenyeken való részvételre, a lassabban haladó tanulóinknak tanórai differenciálással, korrepetálással, fejlesztéssel biztosítjuk a felzárkózást, ezáltal juttatjuk őket sikerélményhez.

"Nyitott iskola" elve

Iskolánk a szülőkkel jó kapcsolatot alakított ki. Szívesen vesznek részt rendezvényeinken, és segítik munkájukkal, adományaikkal azok sikerességét. Minden évben megrendezésre kerül a szülők-nevelők bálja. Tanévenként két alkalommal a nyílt napon lehetőségük nyílik arra, hogy tanóráinkon megtekinthessék gyermekeik munkáját.

Összekapcsolódás (óvoda- iskola- könyvtár)

Az óvoda- iskola átmenet megkönnyítésére programot dolgoztunk ki. Ez a program kibővült a projektnappal, melyen az iskolába készülő óvodásaink is részt vesznek a heterogén csoportok munkájában. A tanév végén az első osztályosok visszalátogatnak az óvodába, és mesélnek ovis társaiknak az iskolai életről.
A délutáni szabadidős foglakozások, magyar órák, valamint közösségi órák keretében könyvtári foglakozásokat szervezünk tanulóink számára a Községi Könyvtárban. Falunk szülötte Kerék Imre, ezért is fontos számunkra az íróvá-olvasóvá nevelés. A gyakorláshoz minden évben szervezetten is lehetőséget biztosítunk a meseíró és szövegértő olvasási versenyünkön.